Webshop indítás

Az utóbbi időben elég sűrűn merül fel az a kérdés, hogy „webshopot szeretnék indítani, de semmit nem tudok róla, hogyan fogjak hozzá?”. Ezért került összeírásra néhány alapdolog, ami ugyan nem feltétlenül kötődik közvetlenül az eVIR-hez, de sokan tényleg úgy gondolják hogy csak annyi egy webshop elindítása, hogy bérelnek egy programot vagy egy tárhelyet, és minden megy magától…

Ezzel szemben kellenek különböző alapismeretek:

Ezekre mind szükség van. Persze nem egy személyben kell mindenben profivá válni, de legalább olyan szintű ismeretekre szükség van, hogy eldönthető legyen: önállóan megcsinálható, vagy meg kell bízni vele szakembert. Ha van anyagi keret megbízni mindegyikre a megfelelő szakembereket akkor érdemes kiszervezni a nagy részét, de meg lehet csinálni kevés anyagi ráfordítással nagyon sok tanulással, képzéssel, tapasztalatszerzéssel is, de ebben az esetben is szükséges konyítani egy kicsit ezekhez.


Tervezés

Ettől nem kell megrémülni, nem bonyolult pénzügyi kalkulációkat kell érteni alatta, hanem az egész vállalkozás vázát, ezzel lehet validálni az elképzelést, hogy működőképes-e az ötlet.


Jogi előzetes feltételek

Még a webshop indítás előtt utána kell járni, hogy milyen jogi feltételei vannak a kiválasztott termékkör webes forgalmazásának. Jellemzően nem szokott kelleni olyan, ami a hagyományos bolti kereskedelemhez elengedhetetlen ( pl. szakképesítés, működési engedély, külön engedély, stb.). Ellenben:

Vannak különböző előírt tájékoztatási kötelezettségek, ezek pl:

Ezek elkészítése nem feltétlenül történhet egy kaptafára, sok esetben komoly jogi szakértelmet igényelnek, ezért igen erősen javasolt a megfelelő szakemberek felkeresése, megbízása, ha már ott tart a webshop készítés folyamata, hogy szükség van rá. Mindenesetre a költségével előre is érdemes számolni.


Vállalkozási forma

Egy webáruházhoz bármilyen vállalkozási formát lehet használni, de érdemes egy könyvelővel konzultálni a várható forgalom, elszámolható költségek, várható adminisztrációs terhek miatt. Mindegyik vállalkozási formának megvannak a saját előnyei és hátrányai a többihez képest.

Ha már van egy létező vállalkozás, akkor annak a tevékenységi körei közé is fel lehet venni az internetes kereskedelmet, csak a webshop indítása miatt nem feltétlenül kell egy új vállalkozást létrehozni, Fontos azonban, hogy magánszemélyként nem lehet webshopot üzemeltetni, mindenféleképpen valamilyen vállalkozási formára van szükség.


Könyvelő

Ugyan azt mondják hogy a KATÁ-s egyéni vállalkozónak nem kell könyvelő, de utólag nagyon sokba kerülhet, ha valami szükséges dolog nincs elvégezve, vagy nem a megfelelő módon történt. Még a vállalkozás elindítása előtt szükséges lehet a könyvelővel való konzultáció.


Számlázóprogram

Ha már van vállalkozás, könyvelő, akkor a következő elengedhetetlen (és a legfontosabb dolog) a megfelelő számlázóprogram vagy vállalatirányítási rendszer kiválasztása. Vannak ingyenesen használhatóak (pl. a NAV is biztosít ilyet), de ezek rendszerint alapszolgáltatásokkal rendelkeznek csak, és nem automatizálhatóak. Ameddig csak pár naponta van 1-1 megrendelés, addig nem jelent problémát, ha a vevő és az értékesített termékek adatait kézzel kell a webshopból átmásolni a számlázó programba, de napi pár megrendelés esetén egyre nagyobb teher. Nem beszélve a termék adatok, készletinformációk, árak frissen tartásáról. Emiatt már az elején érdemes olyan szoftvert választani, ami képes adatgazdaként működni, így egy helyen kell csak az adatokat rögzíteni, a program tud gondoskodni a webshopba való feltöltésről és szinkronizálásról, a webshopban keletkezett megrendelések letöltéséről, raktárkészlettel való összevetésről, számla/szállítólevél elkészítéséről, esetleg a szállítótól való megrendelések nyomon követéséről is, stb. Sokkal jobb kis forgalom mellett begyakorolni ezeket a műveleteket, mint nagy terhelés mellett váltani egy nem megfelelő tudással rendelkező számlázó-készletnyilvántartó programról. Az eVIR különböző verziói tudnak az igényeknek megfelelő megoldást nyújtani: https://evir.hu/


Alapvetően háromféle webáruház létezik:


Technikai háttér

A webáruház üzemeltetéséhez szükség van a következő technikai dolgokra: